a Műegyetem képzésének keretein belül, az elmúlt 8 évben, építészetből nem kaptunk annyit, mint a mai napon.
Egy kis elmélkedés, nem csak építészeknek, Le Corbusier-ról úgy általánosságban.
Nem létezett se korábban, se őt követően egyetlen építész, aki csak egy kicsit is megközelítené azt a komplexitást, teljességet, amit ő tett le élete során az asztalra. A dolog pikantériája, hogy ő NEM volt diplomás építész. Csak úgy elkezdte csinálni. Sokat gondolkoztunk, tudnánk-e akár csak egy nevet is mondani. De nem. Az ő gondolkodása középpontjában, már ami a térformálást illeti, mindig is az ember állt. Az ember, mint térben mozgó, teret használó valaki, amikor arról volt szó, milyen is egy bútordarab vagy egy lakás. Rendszert dolgozott ki, hogyan és milyen méretekkel. Mennyi zöld, mennyi fény, mennyi tágasság. Az ember mint civilizált lény, akinek mozgásra, kultúrára, és meditálásra van szüksége ahhoz, hogy mind testben, mind lélekben egészséges maradjon. Szék vagy városnegyed, neki mindegy volt. Ugyanolyan alapossággal gondolta át, tervezte meg. Valami lényegit ragadott meg abból, ami miatt ma is irigykedve gondolunk az ókori görögökre.
Na de nézzük, mit is láttunk ma, ami miatt nem napok múltán tudósítok az eseményekről.
A történet Eugéne Claudius-Petit polgármesterré választásával indul. Az úriember nagy rajongója Le Corbu-nek, mielőtt Firminy első embere lesz, ő a műemléki felújítások, építkezések, stb. minisztere. Mint miniszter, nem bízhat meg építészt, csak versenyeztethet, és sajnos nem mindig sikerül Le Corbu-nek nyernie – ez mondjuk megmentette Párizst....- Viszont mint polgármester, szabad a pálya. Így kerül a Mester Firminybe. A városka nagy fejlődésen megy keresztül, ami az iparát illeti, így jelentős lakosság-növekedést prognosztizálnak. Autópálya, vasút, ami csak belefér. Új városnegyed szükségeltetik: Firminy-Vert (Zöld-Firminy). Itt mind a lakó, munkahely, szabadidő funkció egy helyre kerülne. Azonban, mint már említettem, nem címeres építészről révén szó, sokaknak nem tetszik az ötlet, hogy az egészet Le Corbu tervezze. Így a lakónegyedet négy másik építész hozza létre, akik viszont egy az egyben az athéni charta alapvetéseit veszik figyelembe a tervezésnél – azaz LeCorbu alapelveit. Az együttes nagy siker, népszerű, 1961-ben megkapja a Városépítészet Nagydíját (Grand Prix de l'Urbanisme), így már senkit sem zavar Le Corbu, mint építész tervező jelenléte. Ő tervezheti a lakónegyed „lelkét”, a Centre Civic-et, ami a már említett hármasságot teljesíti: sport, kultúra, szakralitás. Az együttes helyszínéül egy volt kőbányát választ: a stadion lépcsői így a kialakult terepbe illeszkednek – hoppá, régi görögök! Egy kulturális központ, uszoda, színház és egy templom kapcsolódna még az együtteshez.
Az első épület, és az egyetlen, ami a Mester élete alatt befejeződik, az a „Kultúrház”, amibe később a színházi funkció is integrálódik. 1961 és 1965 között épül fel, némi problémák akadnak közben persze. Az eredeti épület egybe lett volna épülve a stadionnal, egyik fele lelátóként, a másik pedig kultúrházként üzemelt volna. Azonban a franciák egy bürokratikus nép: a kultúrház a kultuszminisztériumhoz tartozik, a tervezett kivitelezési költségek felét a minisztérium állja, a stadion pedig értelemszerűen a sport és fiatalság minisztériumhoz, finanszírozási feltételek lásd előbb, és persze a két minisztérium nem bírt megegyezni, sem a költségek, sem a fenntartás terén. Így az A verzió ugrott, ugyanígy a stadion lelátójának egyik fele. 
Maga az épület az áttervezett szerkezettel nem bírt megépülni, az első két traktus után ugyanis leomlott...A tervezett födém így átalakult, és milyen elmés szerkezetté! acél sodronyokkal fogták össze a két hosszanti homlokzati falat, ezekre pedig előregyártott könnyűbeton elemeket fektettek.. Sajnos eddig nem nagyon tartották karban, így néhol beázik. A homlokzat a klasszikus: a francia elnevezést nem próbálom lefordítani, de az elnevezés: les pans de verre ondulatoire. a lényeg, hogy ezek a homlokzatok egy Yannis Xanakis nevű zeneművész darabjainak a leképezései. Itt nem egészen, ugyanis munka közben összevesztek, aztán Le Corbu már nem annyira a zenét vette figyelembe a kialakításnál. Az biztos, hogy az árnyékuk festői, szinte hallom a zenét, csak kár hogy anyáék nem ragaszkodtak jobban ahhoz a zeneiskolához...Akkor tényleg hallanám.
A következő épület az együttesből már posztumusz készült, a Mester ugyanis már nem érte meg az 1966-os kezdést. De a tervek készen voltak, a munkatársai pedig megvalósították, többé kevésbé. Ugyanis itt is probléma volt a födémmel, ami lefedte volna a lelátókat, így csak a közepe készült el. 1968-ban. A lelátón belül volt az összes öltöző és vizesblokk. Emiatt kissé meredekre sikerült. 4180-an szurkolhatnak az atlétáknak és a rögbimeccseken.
Az együttes végül torzó marad: a színház nem épül meg, nem tudta már a Mester megtervezni, illetve az uszoda is egy mellette dolgozó építész, André Wogenscky tervei alapján épül fel, persze az alapskiccek Le Corbu keze munkái.
De a templom!!!!
A Mester halála előtt nagyjából elkészülnek a tervek, 1970-ben meg is kezdődik az építkezés, ami azonban megszakad 1974-ben. Több esemény is közrejátszik ebben: Először is Claudius-Petit elveszti a választásokat. Az emberek ugyanis 1953 óta kvázi egy építkezésen élnek, annyira alakul a város, és ebből elegük lesz. (Mi vajon mikor fogjuk ezt megélni Budapesten??? nem az útfelújításokra gondolok, az nem ugyanaz...) A másik, hogy a gazdasági fellendülés megáll, beüt az első olajválság, és ezt Firminy megsínyli. A nagyra törő tervek a 45000 lakosú városról egyszer és mindenkorra kifulladnak. A másik pedig az egyház. Egy kis kitérő, ami érdekes, hogy a katolikus egyház – legalábbis Fr-ban – egyfajta hitélet-megújításba kezdett az 50-es évektől. 
Ez az építészetükben is megjelent: ne feledjük La Tourette, Ronchamp...és most Firminy. Csakhogy az érsekség küldöttjének nem tetszenek a tervek. És lebeszéli róla az egyházi vezetőket. Így nincs pénz. Az első két szint, ami az egyházi adminisztrációs és funkcionális részét illeti, elkészül, maga a szentély azonban nem...a Mester 22 évig forgolódott a sírjában, mire befejeződött. Majdnem elbontották az épület kezdeményt, azonban jött Francois Mitterand, és vele a francia építészet újabb virágkora, majd 1995-ben a műemléki védettség. Az épületet tulajdonló egyesület 1euroért eladja az épületet St Etienne-nek, aki mint város és közösség egy csomó forrásból pénzt szerez, és 2003-ban nekiállnak folytatni az építkezést. 2006 őszére készül el a templom. 
És fantasztikus. És az emberek szeretik nagyon. Annyira, hogy katedrálist szeretnének belőle – Corbu mindent beletervezett, ami egy katedrálishoz kell. Rengeteg a szimbólum, megkomponált részlet. A keleti oldalán a kúpnak egy csillagképet tervezett a Mester, perforálva a betont, csak épp már instrukciókra nem maradt ideje, hogy melyik legyen ott. Végül a templomot befejezők az Orion csillagkép mellett döntöttek: semmi köze e zodiákusokhoz, és ezen belül található a „három királyok” konstelláció. Gyönyörű. 
Egy másik érdekesség: LeCorbu nem volt hívő ember. A templomtér a legfelső térben található, ami problematikus, ugyanis az oltárnak vagy kripta felett, vagy pedig a földdel közvetlen kapcsolatban kell állnia. Mikor a Mesternek elmagyarázták ezt a problémát, betervezett egy üreges oszlopot egészen földig, ami mellesleg alulról érdekes fényeket vet az oltárra. De nézzük a szimbólumokat. 12 fém oszlop tartja az egész vasbeton szerkezetet – az apostolok. 33 m magas – mint Jézus évei a kereszten. Az egyik fénykúp pont húsvétkor teljes fényárba borítja az oltárt. Az alap négyzet, ami a földet jelképezi, de a tömeg fölfelé egy kör szelvényű torz kúppá alakul. A kör az eget, a tökéletességet, istent jelképezi- de torz marad, egy síkkal el van vágva, mert hát az ember nem érheti el a tökéletességet. A belső padló spirálisan tekeredik felfelé, kifejezvén, hogy az imádság által egyre közelebb kerülhetünk az éghez, a jóhoz, a megtisztuláshoz. 
Annyira nagyon ki van találva – nem a freskók, a díszítőelemek, hanem maga a templom épülete hordozza magában, és nem magán, egy vallás teljes szimbolikáját.
Unité d'Habitation
Itt is található egy, az utolsó az ötből, ami valaha elkészült. Ennek az alapkőletételénél még jelen volt, de az átadást már nem érhette meg. Azt sem, szerencsére, hogy a másik két épület, amely ezt követte volna, végül nem épült meg, a fentebb már említett politikai és gazdasági változások miatt.
Az alapkőbe vésve láthatjuk az összes alapelvet, amelyet a háznál alkalmaztak. Nem ismétlem, úgyis mindenkinek a könyökén jön már ki:)
Szóval ez egy lakógép, vagy vertikális város, bár kicsit szerényebb, mint a Marseilles-i: hiányoznak a lakóegységeket függőleges irányban szétválasztó bevásárlóutcák. De a tetején két szintes az óvoda-iskola. Eredetileg a három U d'H-t szolgálta volna ki, összesen 4800 lakost, de mivel a projektet lefejezték, az óvoda kiürült, és nem funkcionál rendesen. Ha jól értettem, egy részét használják csak a lakók.
A tetőteraszon van a gyerekek játszótere és egy szabadtéri színház a lakosoknak. A folyosó, melyre a lakások nyílnak, helyenként meg van szakítva a homlokzatokig tartó kiöblösödéssel: ez egy fajta játszótérként volt elképzelve. Valószínűleg működik is. A bútorozást itt már nem LeCorbu tervezte, hanem a bútorrajzai alapján egy vele együtt dolgozó designer. Ez annyiban is változtatott a koncepción, hogy Marseilles-ben a beköltözők bútorostul, mindenestül vették át a lakást, itt üresen, és az ajánlott tervezett bútorokat nem volt kötelező elfogadni. Mi egy mintalakást néztünk meg, abban a szárnyban, ahol hotelt akarnak kialakítani. Egy tervezett, de meg nem valósult érdekesség: a 3 épülethez terveztek volna egy bevásárlóközpontot, ahonnan lehetett volna ételt, bevásárlást, stb. rendelni. Minden bejárati ajtó mellett volt egy kisebb ajtó, ami egy dobozba nyílt, ide lehetett betenni a kiszállított dolgokat, míg a másik oldalon a lakók kinyithatták, és kivehették akár a kész ételt. Mivel a bevásárlóközpont sose készült el, ez sosem működött igazán. A lakások duplex rendszerét ismeritek, a bejáratnál a homlokzaton egy az egyben megjelenik ez egy plasztikában.
Az igazán érdekes persze az, hogyan működik az épület ma. A ház eredetileg a helyi szociális bérlakás központé. Az épület északi részét lezárták, mivel nem volt elég igénylő, és drága volt fenntartani. Amikor az épületet elkezdték felújítani, hamar kiderült a pénzszűke, illetve, hogy az emberek már nem tudnak kényelmesen annyi m2-en élni, amennyit LeCorbu a modulorjával megtervezett. 
Az épület pillérei, tetőszintje, folyosói és homlokzata műemlék, a belseje azonban nem. Így elkezdték összecsoportosítani a lakásokat. A szabad alaprajz miatt kiütni és felhúzni egy-két falat nem volt gond. Nagyjából feleannyi lakást alakítottak így ki. A felújítás finanszírozásához azonban pénz kellett, így elkezdték eladogatni a lakások egy részét az északi szárnyban. A költségeket ugyanis növelte, hogy a homlokzatot, műemlék révén, az egész házon egyszerre lehetett csak felújítani. Végül előállt az a helyzet, hogy egy épületen belül van egy társasház, illetve szociális bérlakások. A liftnél találkozik a két világ. És úgy tűnik jól megfér egymással.
Firminyben összesen 560 db fényképet készítettünk. Egy egész napunk volt rá. A képek kis részét feltettük a flickr-re. Ez rengeteg kép! jó böngészést!
1 megjegyzés:
azért ez a templom mégiscsak elképesztő. négy évvel ezelőtt mikor ott jártam, csak egy térdigérő betoncsonk meredezett a templom helyén. az uszodában mesélte a portás néni büszkén, hogy majd az bizony meg lesz építve, úgy, ahogy Korbü megrajzolta. kuncogtam is magamban, hogy na persze, majd pont egy ilyen álmos kisvárosban. és nemhogy megépült, de még szeretik is a városlakók! őszinte elismerésem Firminynek, az elszántságnak, az intelligenciának. c'est tout á fait hallucinant, y a pas doute :)
Megjegyzés küldése