3. hét - 3112-3676. km - Nizzai kirándulások

Pótlólag jöjjenek most az ígért szép dolgok, amelyeket még a nizzai héten láttunk.

Mint Bálint már említette, mielőtt megkíséreltük volna elérni Monacot és Monte Carlot, elkalandoztunk a hegyekbe, az Alpok francia oldalán, Nizzától északra. Már az üdítő volt, hogy hirtelen elfogyott a tömeg az utakról. Úti célunk két kis falu volt, Peillon és Peille. Mindkettő egy kisebb hegy csúcsán helyezkedik el. Peillon több régi vonást is megőrzött: a legmagasabb ponton a templom és egy kis tér található, ezt veszik körül a sűrűn épített házak. Az utcák szűkek, girbegurbák, és sok a zsákutca. Nem is utcák ezek, hanem lépcsők, rámpák, az autók kényszerűen a falu határán kívül parkoltak. Az alacsony házak miatt elég sok napsütés jut a házak közé. Minden maximálisan be van építve, mégis sok a zöld: ládákban, kaspókban, vagy épp az ablakokból csüngenek lefelé. Az utcákon rajtunk és négy olasz turistán kívül senki nem tartózkodott, mégsem éreztük kihaltnak a helyet.

Peille már nagyobb volt, és északabbra. Több kisebb tere is volt, és a lakosok is kevésbé zárkóztak be. A házak magasabbak, így sötétebbek az utcák. Itt már azért fák is voltak. És a kisebb tereket hasonlóan használták, mint ahogy azt Bálint már Fenouillet esetében leírta.

Mindkét falu szervesen illeszkedik a domborzathoz: Peillon a hegycsúcsot folytatja, míg Peille a vonulatot. Minden kőből van, így a falvakban mászkálva olyan érzés kicsit, mintha a hegy sziklái, ormai között lennénk.

Aztán két nap múlva átautóztunk az Alpok olasz részére, ahol hasonló falvakba ütköztünk. Az első hely Dolceacqua, ami már egy valódi kisváros, de történelmi magja, amit egy folyócska választ el a város többi részétől, úgy épült ki, akár Peillon, a hegytetőn egy várral kiegészülve. Egy régi kőhíd köti össze az újabb részekkel. Persze olaszosan más: a házak jóval magasabbak, így az utcákon járva olyan érzés, mintha a hegy gyomrában lenne az ember. Sokszor az utcákat egész háztömbök hidalják át, barlangszerű járatok alakulnak ki. A napfény csak néhol tud lejutni, olykor hat emelet magasságban egy másfél méteres résen. Ezen kívül minden kicsit összevisszább, kollázsszerűbb. Kicsit északabbra található Apricale, ami Dolceaquától annyiban különbözött, hogy az egész kisváros a hegyen volt. Itt azonban már látható volt ezen helyek problémája is. A központ oda tevődött, ahol az autóút felér a hegyre, így közvetlen kapcsolatba kerül a városkával: itt volt az összes bolt, kocsma, a főtér és az emberek. A városka egy jelentősebb, középső része azonban kihalt volt: az ott valaha élők nem igazán tudtak mit kezdeni a kocsijukkal. Peillonban ez nem volt gond, mert a méretéből következően a falu aljában hagyhatták a kocsit, és nem kellett sokat gyalogolni. Dolceaqua régi része sem kicsi, de mivel közel van a tengerhez és hídja, folyója és vára miatt nagyon festői, nyaralónak használják a kiüresedett lakásokat. Peille is nagyobb volt, de a hegyvonulatot követő szerkezet miatt a szűk részek végig egyenletes távolságban maradtak az autóúttól. Apricale viszont nagy alapterületű, a középső eredeti mag pedig annyira beépült, hogy a kevés fény és a körülményes megközelítés miatt a lakók többsége otthagyta. Vagy fél óráig bolyongtunk benne, és emberi hangot nem hallottunk, kitört ablakok, elhagyott házak mindenfelé, igazi szellemvároska – aztán hirtelen kijutottunk a térre, ami megtelt fénnyel, hangzavarral, emberekkel.

Ha nem a hegyekben autóztunk, vagy nem a dugóban álltunk, akkor strandoltunk. A Cote d'Azure elég változatos partszakasz, homokostól sziklásig mindenféle strand található errefelé. A homokos a legnépszerűbb, azaz mi ki is hagytuk. Viszont felfedeztük helyette a Corniche de l'Esterelle-t, ezen belül is a Cap Roux környékét. A tengerpart itt meredek, vörös sziklafalakból áll, ezek alján vannak kisebb, kavicsos strandok, amelyeket elég nehézkes megközelíteni. Emiatt csak a vállalkozóbb kedvűek és a szerelmespárok látogatják főleg. Meg persze a könnyűbúvárok. Sajnáltuk is, hogy megfeledkeztünk az úszószemüvegekről...A víz ugyanis gyönyörű tiszta, mint a képeken láthatjátok, és hát nehéz visszaadni azt a fantasztikus látványt, amit a mély türkizkék tenger és a vörös sziklák nyújtanak így együtt. Ha az ember igazán jó strandot akar kifogni, ahol alig vannak, akkor kicsit mindig arrébb kell mászni valamelyik irányban, keresztül a sziklákon, és nagyon bájos kis helyekre lehet lelni. Pár óráig nyugi van, aztán persze egyre többen fedezik fel a „kis sarkot” - ilyenkor érdemes továbbállni.

Képeinket mostantól minden eddiginél nagyobb mennyiségben lehet nézegetni, mert a sok kísérletezés után megadtuk magunkat, és kifizettünk több mint 4000 Ft-ot a Flickr egy éves előfizetéséért. Ha már így történt, mindenki nézegesse behatóan a csoportokba rendezett képeinket, amelyek mindegyike megtalálható itt.
-->Judit és Bálint képei<--

A kis falvakról sok kép itt látható:

-->Peillontól Dolceacquáig<--

A strandokról meg a Nizzai képekkel együtt itt:

-->Nizza és a tengerpartok<--

4. hét - 4123. km - Lyon - hogyan tovább

Kihevertük a baleset sokkját, átgondoltuk a dolgokat, és folytatjuk a nyaralást! Változik a program, mert hát már-már túl kiszámítható volt minden, napra pontosan tudtuk, mikor hol mit csinálunk majd, nem árt a változtatás néha. Persze a változtatást most egy szerencsétlenség idézte elő. Arra jutottunk, hogy a kocsit majd otthon lakatoltatjuk ki jól bevált lakatosunkkal. Viszont 1500km-re vagyunk otthonról, és nem úgy néz ki az autó, aki még 1500km-re el akar távolodni otthonról, hogy Madridból, a világ végéről kelljen hazamennie elállítódott első lámpákkal, széthajlott első lökhárítóval és nem teljesen lecsukható motorháztetővel.
Aztán kicsit interneteztünk, és megjött a megoldás:
Lyonban maradunk még egy kicsit, aztán innen repülünk Madridba, majd vissza Lyonba és kocsival haza. Elég egyértelműen eldőlt ez a kérdés, mert kettőnknek oda-vissza Lyon-Madrid-Lyon minden illetékkel és miegymással 33.000,- Ft. A benzin csak oda több lett volna.
Így kimarad egy csomó szép hely útközben, meg szívem csücske Bilbao is, de sebaj. Majd helyettük itt is kitalálunk valamit, legalább visszatért a kreativitás az utazásba!

Addig is elkezdtük mélyebben felfedezni Lyont. Lesz majd sok blogbejegyzés. A következő mindenesetre még egy kis visszatekintés, az ígért dél-francia és közeli olasz kis falvak és tengerpartok...

Most csak pár képet mutatok a negyedről, ahol Lyonban lakunk, amely nem más mint a Croix Rousse (igen, Timi!) És próbaképp galéria is van, egy új hely, ahol a képeket korlátlanul lehet tárolni! még csak próbaképp vannak itt a képek, küzdök a fizetős web-helyek ellen! Nézzétek hát, a blogot meg bátran commentezzétek, oly keveset hallunk felőletek otthonról, minden kis hozzászólás ajándék!
-> Lyon, Croix Rousse képek <-

3. hét - 3856. km - BREAKING NEWS - BALESET

Fel sem tűnik, originally uploaded by J@B travel.

Kedves Mindenki!

Jól vagyunk, de utazásunk 3. hetének végén, pont a félidőben balesetet szenvedtünk.
Ez a dolog könnyen az utazás végét jelenthette volna, de végülis szerencsénk volt, nagy szerencsénk, meg előtte némi szerencsétlenségünk is.
Nizzából Lyonba csakis kis utakon kívántuk eljutni (első hiba), hogy az utazás napja is eseményekkel teli legyen. Lett.
Nizzából nem északnak vettük egyből az irányt, hanem kerestünk egy szuper tengerpartot, egy strandot, ahol alig voltak, a táj meg festői. Fürdőzve, napozva eltöltöttünk pár órát, majd északnak fordultunk. Egy szép tónál megebédeltünk, és mentünk tovább. (második hiba, hogy a fürdőzés és az ebéd után eléggé fáradtak volunk) hegyekben mentünk, az Alpok Francia szakaszának szélénél, sok szerpentinen, festői tájakon. Felváltva vezettünk, Judit gyakorolta a hegyi utakon való közlekedést. Minden szép volt és jó. Én eléggé elálmosodtam, Juditnak meg már nagyon mentek a kanyarok, így továbbálltunk, aztán a hegyek között, minden lakott résztől messze, jött egy ki nem táblázott ádáz hajtűkanyar. nem tűnt annak, hát a sebesség nagyobbra sikeredett a kelleténél, de a kocsi jól bírta a sportos kanyarodást, cserébe viszont hangos gumicsikorgást hallatott, és a kanyar csak nem akart véget érni. Megijedtünk. a kanyar végén a kocsi átkerült a tulsó sávba, majd az ezt korrigáló kormányzástól csak méginkább irányíthatatlan lett. Az útmenti árok utáni földfal fogta végül meg. Azt hittem, ennyi volt az autónak. De saját erőből jutott ki az árokból, csak épp az összes hűtővizét otthagyta. A radiátor tört el. Ott érte az ütközés. A hegyi utakon egy kanyar alatt túlmelegedett volna így a motor.
Hatalmas szerencsénkre az első arrajáró kocsi megállt önszántából,, és segíteni próbált. Végül ő javasolta, hogy hagyjuk a kanyar előtti kis parkolóban a kocsit, és másnap a falujabéli szerelővel hozassuk el. A legszükségesebbeket átpakoltuk a kocsijába, és elvitt a településig (35km!!!), ahol Judit és Ő beszéltek is a szerelővel, aki meg is ígérte, hogy másnap reggel, mire mi felkelünk, már oda is hozza a kocsit a szerelőműhelybe.
A frissenszerzett francia jótevőnk meg szerzett nekünk egy jó és olcsó hotelszobát, hálánk örökké üldözni fogja!
másnap kilenckor a műhelynél találtuk már az autót, és mekkora szerencse, a kis falusi műhely udvarán egy ugyan ilyen autó várt félig betemetve az enyészetre. Csak ki kellett szedni a hűtőrendszert belőle, és a miénkbe beletenni, miután úgy-ahogy kikalapálta a mester. Nagyon jó fej volt, menetkésszé tette az autót 200 euróért, amiben már a 35km-es trailerezés is benne van! Egy üveg unicum maradt utánunk, mi meg ideértünk Lyonba, ahol nagy erőkkel gondolkozunk a folytatáson. Az autó jól megy, motorikusan semmi baja, és nagyon össze sincs törve, de Madridot nem kockáztatnánk meg vele. Gondolkodunk.
Addig is, itt a kocsink jelenlegi állapotáról egy kép, szinte meg sem látszik!!!!

3. hét - 3112.km - Nice (Nizza)

Nem halaszthatjuk tovább, meg kell írni a bejegyzést a helyről ahol vagyunk, és ahonnan reggel tovább is állunk. Nizzában, a Cote d'Azure fővárosában pihentünk majd hat napot. Azért nehéz írni erről, mert az időnk egy nagy darab részét tényleg pihenéssel töltöttük, abban a csodálatos lakásban, melyben a macskákra kellett vigyáznunk, amúgy minden szobája hatalmas teraszajtókkal néz a tengerre és az alattunk elterülő városra. Két napig ki se mozdultunk. Néztük a tengert, néztünk filmeket, olvastunk és még csomó ilyesmi. Aztán amikor kimozdultunk, jött a dugók bosszúsága, amelyről már írtam. A teraszunkról elénk táruló kilátás képe is ott van az előző bejegyzésben.

Hát még két dologról írhatunk, a városról magáról és a kirándulásaink során megismert gyönyörű strandokról és kis falvakról. Utóbbi dolgok tényleg nagyon szépek, meg is fogtak rendesen, hát ezekről külön bejegyzést kell készítenünk, ha kitaláltuk, hol osszuk meg a rengeteg fotót, amelyek már nem férnek fel az ingyenes flickr-re.

Nem maradt más, mint írni Nizzáról. Ami rossz, arról már beszámoltam, dugók, rengeteg ember, rengeteg turista. Azért sem szerettünk lemenni a városba, mert ezzel is csak növeltük – kettővel – a tömérdek turistát. látszik, hogy a fő piacot nekik tartják fent, a régi belváros legtöbb üzlete és étterme csak nekik van. (Nekünk – de szomorú ezt bevallani) A turizmus megöli a hírhedt tengerparti helyek varázsát. Mi ebben a helyzetben mi mást is csinálhattunk volna – kerestünk kevésbé felfutott helyeket. és azzal, hogy megtaláltuk őket, kicsit el is rontottuk. mert ott is két turistával több volt. A strandokon ez még normális érzés, kár, hogy sok az ember, de hát azért szép tengerpart, hogy ott menjenek bele az emberek. De egy városrész esetében ez egészen más. Talán csak a repülőtéren és a Jeanne d'Arc templomban nem éreztem ezt. A repülőtér, ahová kimentünk a vendéglátóink elé, akik tegnap megérkeztek Angliából – a macskák újra biztonságban vannak – az más. Amúgy amióta Umberto és Michelle megjöttek, még jobb életünk van. Elvittek rögtön este egy étterembe a kikötőbe, és hogy bele ne unjunk a mediterrán konyhába, indiait ettünk – nem is volt rossz. Ma este meg Umberto frissen hozott a piacról Osztrigát és ilyen rákocskákat, amelynek Judit biztos tudja a nevét magyarul is, de én nem, mivel mindezektől irtózom. Mindenesetre én is megkóstoltam mindent, és jelentem, élek, pedig nem hittem volna...

Hogy visszatérjek a városra, az említett templom a 30-as évek elején készült, az első teljes egészében vasbetonból készült templom eme országban. A kupolák egymásba metsződő hélyszerkezete, a furcsa torony még csak az építészeket vonzza, pedig Nizza egyik legérdekesebb épülete ez. Na ott egyedül voltunk.Amúgy Nizza nem rossz város. Érződik rajta, hogy olasz volt valaha. Az óváros egész egyedi. Nagyon magas házak, sárgás, pirosas, narancsos színezéssel, nagyon szűk utcák, kellemes terek. Sajnos rengeteg turista. Aztán ott van a kikötő, amely pont olyan, amilyennek lennie kell. És persze a hosszú partszakasz, melyre drága szállodák és casinok néznek, cserébe 80%-ban szabadstrand az egész, biciklizhető, fürödhető, és főleg sétálható. Mivel kavicsos tengerpartról van szó, mi itt nem is fürödtünk, inkább kerestünk különbeket, kevesebb bámészkodóval.

Nizzáról ennyit tudtam írni. Az összes környező parti város hasonló. Monaco kivételével, amely szörnyű. Cserében itt is és Monacoban is nagy és színvonalas kulturális élet van, nívós operával, színházzal, rengeteg múzeummal. Monacoba másért menni nem érdemes, csúnya magas lakóházak mindenhol, ahol az adócsaló gazdagok meghúzhatják magukat

Tényleg nincs más. mi is csak azért szenvedtük végig a dugókat, hogy a kikötőben, a hatalmas yachtok árnyékában megigyunk egy teát, megegyünk egy sütit, mert most már ez is megvolt, soha többé vissza ebbe a városállamba nem vágyunk!

Ellenben a környék kis falvai! na meg a természeti adottságok...

De minderről majd később, most aludni kell, mert holnap Lyonba indulunk, de útközben még kell találnunk egy homokos strandot is, mert hát két hétig nem megyünk megint tengerközelbe...

3. hét - sok km. - Azokról a dolgokról, amelyek zavarnak

Na most kell írnom azokról a dolgokról is, amelyek nem tökéletesek itt....
Már tegnap is írni akartam egy magamból kikelős bejegyzést, de ma eljött az ideje.
Két dolog váltotta ki bennem ezt ma:
1. Három óra a dugóban ma.
2. A Flickr megzsarolt, hogy a további képeink feltöltésével a régebbiek már nem lesznek láthatóak!

Szóval most mindenki gondolkozhat, hogy 25 dolláros Flickr professional előfizetés helyett mit tegyünk a képeinkkel. Először az derült ki, hogy csak három felé tudjuk csoportosítani a fotókat, tehát a korábbi elképzelés, miszerint minden város kap egy mappát a fotóknak megváltozott. Majd kiderült, hogy csak bizonyos mennyiséget tölthetünk fel egy hónapban, és mivel már 90% körül jár az augusztus, a következő Lyoni hét építészetileg is fontos képeit csak szeptemberben tölthetjük majd fel... De most itt a feketeleves. Mostantól csak úgy tehetünk fel képeket, hogy a legrégebbiek láthatatlanná válnak. Na most akkor mi legyen?
A másik a közlekedés.
Semmi baj nam volt Franciaországig, a sztrádafelújítások okozta kisebb késés még belefért mindenhol. Aztán hamar rájöttünk, hogy itt drága a fizetős sztráda, egy otthoni négy napos matrica áráért itt nem tehetünk meg 100km-t sem, pedig nagy ország ez! De Nancy körül csodálatos országutakat találtunk, csak a körforgalmakat kellett megszoknunk. Nancyban a Rover rendetlenkedett, de megoldottuk, és azóta kis túlélőkészletet állítottunk össze, ha az indítómotor kábele megint külön életet akarna élni - nem is mert a kocsi rendetlenkedni azóta!
Fenouillet közelében nyugodt tempóban jártuk az ici-pici utakat, és élveztük mennyire szűkek, kanyargósak és főleg kihaltak.
Aztán elindultunk Nizzába.
Mivel a szüleimmel kellett ott randevúznunk, és jó lett volna egy délutánt még nizzában együtt tölteni, ennek érdekében képesek voltunk 7-kor kelni, és próbáltunk gyorsabb utakat is találni. Az országúton haladtunk egy darabig, leértünk hamar a tengerre, a part menti országútra is lejutottunk, majd csodálatos, végtelennek tűnő homokos parton haladtunk - meg is álltunk egy fürdőzésre.

De aztán jött Seté, az első dugó. Megijedtünk. Ráhajtottunk a sztrádára. A gyors, széles sztrádára. Ami sok pénzbe kerül. És ahol minden nagyváros előtt és után a három sávnyi forgalmat megállítanak csúnya kapuknál, kiszámolják mennyit fizessenek az utazók adott szakaszért, majd megmondják. aprópénzkeresés, visszajáró, nyugta. Mennyi idő ez egy autónál? Hány kapu van? Hány sávban mennek odáig 130-al nyaralni a népek? Az egyenlet vége 1 óra dugó/kapu.
De megérkeztünk. És akkor még nem tudtam, hogy a következő napokban mindenemet odaadnám egy autósztráda-kapuért a közelben, amely után legalább egy kicsit haladhatok.
Tegnap Saint Tropez felé kirándultunk. A híres nyaralóhely közelében nagyszerű homokos partszakaszok vannak - nizza körül csak kavicsosak. A tengerparti úton mentünk. Dugó Még dugó. Aztán, amikor az öböl túlpartján már tisztán látszott Saint Tropez, ki volt írva, hogy Saint Tropez innen 15 perc hajóval és két óra kocsival. És e közben mi egy dugó közepén voltunk, amely már fél órája tartott, és fél kilómétert tettünk ez alatt meg. visszafordultunk, találtunk strandot is, szép helyeket is, errő majd később, mindenesetre Saint Tropezt nem tudtuk megközelíteni, és visszafelé sztrádán jöttünk, boldogan fizetve.

Aztán ma. ki hegyi falukat néztünk meg. Ezzel még nem volt baj, gyönyörű helyek, gyönyörű kanyargós utak dugó nélkül. Aztán jött Ezé, egy csöpp középkor egy sziklaszirt tetején, ahonnét egész Monacot és a tengert látni. Odaértünk, és láttuk, hogy nagyon sok Ferrári akar parkolni. Annyian voltak, hogy a falu két kilóméteres körzetében nem lehetett parkolni, pedig rengeteg kiépített fizetős parkoló volt! Feladtuk, sebaj, megiszunk egy italt Monaco kikötőjében, megnézzük a pofátlanul nagy yachtokat, csak úgy pihenésként. Elindultunk. Mivel nem látszott jobb út amely odavitt volna - a sztrádát Monacoval összekötő úton voltunk - nem adtuk fel. másfél órát araszoltunk a dugóban, 4 km-t tettük meg! Kiderült később, más úton sem lett volna jobb. Amint megláttuk a Monaco táblát, letettük a kocsit. Jól tettük. Egy félig illegális helyen álltunk meg, az egyetlen helyen, amelyen nem kellett 600Ft/órát fizetni ebben a városállamban. Lifteken hamar leértünk a kikötőbe. Ittunk ezt-azt, csak úgy az érzés kedvéért. Fintorogtunk sokat Monacon, és kinéztünk egy buszjáratot, amely pont a parkoló autónkig visz. Felszálltunk. És egy teljes kellemes órát töltöttünk a városi közlekedés eme eszköén. A dugóban. Néha volt buszsáv, ezért nem két órát. Csodás volt.

Rosszul beállított lámpák, vészvillogóval parkoló autósok, de főként sok-sok ember, mind autózni akar itt a világ leghíresebb tengerparti szakaszán.
Tanácsok következnek a Cote d'Azure -re látogatóknak.
1. Csak akkor gyertek, ha yachttal, helikopterrel vagy motorral tudtok jönni. Mi is akkor jövünk legközelebb, ha ezek legalább egyike rendelkezésünkre áll majd.
2. Monaco-ba, Monte Carloba egyáltalán ne gyertek, nem éri meg a macerát.
3. Amúgy Franciaországban csak gazdagon vgy türelmesen lehet közlekedni. Mi az utóbbit választanánk, lassan kirándulva a kis országutakon, de nagyvárosok és tengerpartok közelében ez nem működik.

Ennyi. Most Nizzában vagyunk, és itt nagyon jó. Sokszor nem mozdulunk ki, hiszen a város itt van a lábunk előtt. minderről a következő bejegyzésben!!!

2. hét - 2299. km . Fenouillet impressziók

DSCF1013, originally uploaded by J@B travel.

Fenouillet de Razes - itt voltunk egy nagyon pihentető és nagyon vakációszagú hetet - ahogy Judit már részletesen beszámolt erről.
Én csak pár benyomást osztanék meg a mindenkivel erről a helyről.
Nagyon megfogott ez a hely engem. Mindjárt megmagyarázom. Egyrészt ez a falu egy az egyben olyan, mint egy toszkán falu, és az a vidék nekem is a szívem csücske. Másrészt ez egy nagyon kicsi falu, aminek megvannak a léptékéből adódó sajátosságai. Ami a leginkább megfogott, az nem is a festői elhelyezkedése. még csak nem is a szűk utcák, a kilátások, az épületek, pedig ezek mind-mind nagyon rendben vannak. Ami megfogott, az a település térhasználata. A házak tipikus mediterrán épületek, földszinten konyha és gazdasági dolgok, emeleten szobák + padlástér. A házak két oldalra néznek, főtér + sikátor, vagy sikátor + táj. Ugyanis a falu egy templom által tagolt főtérből, egy házsorból, egy körútból (sikátor) és még egy, várfalszerűen zárt házsorból áll.
Ami a csodálatos, az az, hogy a házaknak nincs kertje, nincs terasza, a hozzájuk tartozó földek kint vannak. Mindez általános errefele. Viszont a léptékből adódóan ebben a faluban az itt lakók (illetve a nyaralók - ők talán még jobban) sajátukként kezelik a köztereiket. A terek/utcák az itt lakók teraszai/kertjei. Alexék bejáratát, a templom oldalát, a téren álló feszület környékét cserepes virágok díszítik, amelyeket az ott lakók nevelgetnek. A vacsorák a templomtéren zajlanak, több család egymás mellett a tér más-más felén, vagy épp egybe mindenki - közösségi összetartó erő. A faluból kivezető utca kiteresedik az Esplanadeban, ahonnét a környező dombság látszik nagyon. Ide ül ki mindenki beszélgetni, iszogatni, és itt van a petanc-pálya, amit persze kipróbáltunk. Érdekes látni még a templom terén A telefonfülkét és A postaládát is. Ezen a téren jelenik meg minden reggel a pék-kocsi is, mivel bolt vagy bármi ilyesmi nincs.
Tehát ami megfogott, az a köztérhasználat, az, ahogyan az itteniek a házak közötti területet a sajátjukként kezelik. Az, ahogyan én magaménak éreztem a templomteret és az Esplanadeot, amikor ott voltam, és ott vacsoráztunk/reggeliztünk, ott olvastam, járkáltam...
Nagyobb településeken itt sem működik ez már, otthon meg még őszintén nem is láttam ilyen településhasználatot. Megér még pár gondolatot. mindenesetre jól lefotóztam, körbejártam, feltérképeztem, és megyünk még oda, kétszer is alszunk Judittal ott útközben.

2. hét - 2299. km - Fenouillet

Utazásunk 8-dik napján érkeztünk meg hajnali 4 órakor. Péntek este indultunk Lyonból, két kocsival, Gigi, Alex és Amaury – Alex „kisöccse”, majdnem 20! - társaságában. Dilemmát okozott az útvonal, ami annyit jelent, hogy Alex és Bálint majd' két órán keresztül felváltva nézegetett mindenféle francia és angol nyelvű útvonaltervező és dugófigyelő programot az interneten. Franciaországban ugyanis nem egyszerű utazni nyáron: az autópályán minden hétvégén 20 millió ember indul É-D és K-NY irányba. Mi pedig D-NY-ra indultunk...Autóutakon vágtunk neki végül, gyönyörű hegyek-völgyek között, majd rátértünk éjfél körül a Párizst Déllel összekötő vadiúj, és kivételesen ingyenes autópályára. Nagy szerencsénkre ezen az úton található Európa legnagyobb völgyhídja! http://www.leviaducdemillau.com Na azon azért nem ingyenes az átkelés...Elég hangulatosan volt kivilágítva. Még megyünk rajta, akkor majd fotózzuk.
Fenouillet (de Razés) Toulouse és Carcassone között található, a Midi-Pyrénées (Közép-Pireneusok) régióban. Ici-pici falu egy domb tetején. Reggelente látni lehet a Pireneusok csúcsait. Kb. 50 lakosa van, az állandó lakosok egy része földművelő, egy része pedig nyugdíjas diplomás francia, dél-afrikai és angol, illetve vannak nyaralótulajdonosok. Közéjük tartozik Alex és Amaury.

A falu szerkezete elég egyszerű: középen egy kicsi kőtemplom, ezt pedig körben két sornyi ház veszi körül. Az összes ház nagyon régi. A falu nyugati oldalán van az Esplanade, egyfajta kiülős-kilátós tér egy petanc pályával. Egy hetet töltöttünk itt, persze mindennap kimozdulva a faluból. Itt ugyanis a templomon kívül semmi nincs. Reggelente ezért valaki mindig átautózott a szomszéd faluba, Fanjeau-ba croissantokért és baguettekért. Reggelizni és vacsorázni mindig kiraktuk az asztalt a térre, egyik este pedig a közösen vacsoráztunk a szomszédokkal. A társaságunk állandóan változott, ugyanis Gigiék nemrég még Toulouseban laktak, és most sok ottani barátjuk átjött látogatóba egy-két napra.07.08.11. szombat

A hajnali érkezés miatt még a szokásosnál is később keltünk. Kiadós reggeli után elintéztük a heti bevásárlást, majd átautóztunk Mirpoix-ba meginni valamit. Ez egy nagyobb falu, egy igazi középkori bastide. Hazafelé menet megnéztünk egy félig sziklába vájt 11. századi templomot Vals-ban. Este Bálint újból megpróbálkozott a marhapörkölttel, most nem lett túl erős, viszont kissé rágós húst választottunk. Nem baj, még Madridban is próbálkozunk egyszer. Három a magyar igazság.

07.08.12. vasárnap

A mai nap a hullócsillagok ünnepe. De mielőtt még bármit láttunk volna ebből, kirándultunk egyet. A cél egy hegyi patak volt, ahol fürödtünk, napoztunk, majd kicsit feljebb, Greffeil falucska közelében piknikeztünk. A patak annyira hideg volt, hogy egy ideig csak kapkodtuk a levegőt és sikítoztunk! Hazafelé megálltunk Limouxban, ez már egy kicsi városka, ahol éppen a helyi vásár végére érkeztünk. Az itteni különlegesség – Franciaországban minden helynek van valamije, amit csak ő, csak ott, csak úgy csinál – egy pezsgőféleség, a blanquette de Limoux.

07.08.13. hétfő

Egy katar várromot nézünk meg. Franciaországnak ezen a részén éltek a középkori katar szekta tagjai. A katolikus egyház elől a hegyekbe menekültek, ahol hihetetlen helyekre építettek várakat. Sajnos előbb-utóbb az összeset lerombolták a katolikus franciák, és a katarok nagy részét is megölték. A várak egy része azonban később is funkcionált. Az itt élők nagyon büszkék katar múltjukra, és elég népszerű a környék a francia turisták között. - Azért irigylendő ország, kb. mindenféle környezet és mikroklíma megtalálható az ország határain belül...

Lastours-ba mentünk, ahol négy romot – tornyot is meg lehetett nézni. Valamikor egészen komoly torony-és bástyarendszer volt itt. A vár aljában lévő faluból is egész sok megmaradt. Felmenni viszonylag egyszerű volt, lefele azonban kicsit elkalandoztunk és sikerült megtalálnunk a hátsó kijáratot – természetesen kerítéssel elzárva. Átmásztunk...:) Este barbecue, majd pedig kettesben kiautókáztunk a földekre hullócsillagokat nézni...

07.08.14. kedd

Újabb katar várrom, míg azonban az előző napi Carcassone-tól északra volt, a mai délen, a Pireneusokban. A reggelit kihagytuk, helyette piknikeztünk egy másik kis hegyi patak, az Aude mentén. Majd tovább autókáztunk a Pireneusokba, megnéztük Puilaurens várát.

Atán továbbmentünk borkóstolni Maury városába. Ez a vidék az édes borairól híres. A városkában az összes bortermelő családnak van kis boltja, ahol mindent megkóstoltatnak az érdeklődővel...Nem is jöttünk el bor nélkül sehonnan :) Nem vagyunk nagy édes bor rajongók, de...Hazaúton betértünk egy szorosba, a Gorges de Galamus-be. Először átautóztunk rajta – egyszerre csak egy irányban lehet áthajtani, és csak napközben, az autók után pedig sepregető autó megy, ugyanis könnyedén leragadnak az emberek az úton bámészkodni – majd visszasétáltunk, és lemásztunk a patakig. Hihetelen gyönyörű hely! Este pedig szomszédolás. Lakik egy elvált idős házaspár a templom mögötti házban, akik Gigiék nagy barátai. Meghívtak minket, illetve az egy hete a faluba költözött dél-afrikai nyugdíjas házaspárt vacsorázni. Baszk módra elkészített csirke volt, meg persze a francia étkezések szokásos kellékei: aperitif, szalámikkal és paradicsomsalátával meg sárgadinnyével, főétel után pedig sajtok és gyümölcssaláta.

07.08.15. szerda

A mai napon kenuzni megyünk. A keddi út során, az Aude mentén több helyen is láttunk kenubérlő helyeket, és nagy kedvet kaptunk hozzá. Főleg piknikezés közben, elnézve az állandóan fennakadó embereket. Összerakjuk a piknikcsomagot, és elindulunk, nyolcan. Couiza-ban bérlünk kenukat, az útvonal 15 km Limoux-ig. A patak helyenként erős sodrású, nagyon köves, könnyű felakadni. megállunk barlangoknál, köveken piknikezni, és persze menet közben fröcsköljük egymást.

Bele kell jönni a dologba, hegyi patakon ugyanis nem könnyű móka: észre kell venni a köveket, kanyarogni kell, megtalálni a legjobb helyeket a zúgónál az átkelésre. A négy párosból három az életben is egy pár, ami időnként heves vitákhoz vezetett: „Mondtam, hogy balra! Nem, jobbra! Balra! Elcseszted!” szóval nem volt egyszerű, de nagyon jól szórakoztunk!!! Este petanc-ozni tanulunk Bálinttal. Elég vicces játék, mindenképpen viszünk egy készletet haza!

07.08.16. csütörtök

Toulouseba megyünk, ugyanis esős lett az idő. A mai nap türelemjáték. Délen ugyanis elég ráérős a kiszolgálás. Mivel nem akartuk az egész napunkat étteremben tölteni, a gyorsabb ebéd reményében beülünk egy palacsintázóba. Nem jött be. Minden finom volt, de vagy másfél órát elvett az életünkből. Egy egyszerű palacsinta. Ezután szétszéledünk, ki merre lát. Bálinttal végigfutunk a városon, megmutatom a három legjelentősebb és érdekesebb templomot: Saint Sernin, Couvent de Jacobins, Cathédral de Saint Etienne, közben bejárjuk a várost. Nap végén az itteni kedvenc könyvesboltban, az Ombre Blanche-ban találkozunk a többiekkel. Kivételesen nem a képregényrészlegbe, hanem az építészeti polcokhoz lyukadok ki én is. Este Fanjeaux-ban beülünk az étterembe, cassoulet-t enni. Ez egy elég nehéz étel, én nem is bírom befejezni. A bableveshez hasonlóan készül, belefőznek kacsacombot, fehér kolbászt, majd az egészet zsemlemorzsával meghintve sütik egy darabig. Nagyon ízletes, nekem túlságosan laktató, mint étel. Mielőtt hazaindulnánk, megnézzük a helyi falubált. Ezt a régi, faszerkezettel lefedett piactéren rendezték, és elég vicces volt. Azért mi is táncoltunk :) Aztán irány Fenouillet, pakolni, mert másnap korán reggel indulunk Nizzába!!! Azért az Esplanade-on megisszuk a maradék cseresznyepálinkát búcsúzóul.

>minden fotó itt látható!<

1. hét - 1717. km - Lyon - Opera

P1010456, originally uploaded by J@B travel.

A jazzkoncert meséléséből kihagytam a helyszínt, a Lyoni Operát!
Kicsi volt a lyoniaknak, hát bővíteni kellett. Lekapták a tetőt. és hajrá!
Mindenki tudja, hogy Jean Nouvel követte el ezt. Állítólag mindenkinek tetszik, annak is, aki amúgy nem rajong az új építészeti irányzatokért. Belül nagyobb lett és feketébb, vannak mozgólépcsők, de még nem voltunk benne, majd pár hét múlva. Kívül ilyen lett. Bátor. nekem Miklós Balázs jut eszembe róla, de ehhez több miklós Balázs házat kellene ismernetek. Ami egyenlőre lenyűgözött, az a használatának egy kis része volt, a nevezett jazz-koncert sorozat. A főbejárat árkádjai alatt van egy szabad téri bár, és itt rendezik a koncerteket, minden nap hármat. Bárki bejöhet, ingyenes, a köztér része, csak a fogyasztásért kell fizetni. Jól megcsinált hely. Azt nem várom, hogy a mi operaházunk teteje máshogy nézzen ki. De nem biztos, hogy rossz lenne a gyönyörű előcsarnokot elitista operabálokon túl másra is használni!

1. hét - 1717. km - Lyon

Na végre! Hihetetlen, de utólértük magunkat! Lyonban vagyunk, és Lyonról írunk! Ideje is volt, mert ma este megyünk tovább Fenouillet-be, egy dél-francia faluba, ahol Alex és Gigi egyéb barátaival együtt fogunk lebegni a vidéki semmittevés jótékony közegében. Ott viszont nemhogy internet nem lesz, de térerő sem, senki el nem érhet miket!

Alex és Gigi Judit nagyon jó barátai mindketten, már házasok, és itt élnek Lyonban épp. Nagyszerű kis lakást bérelnek itt, egy parkra néz, közel van a központhoz, és van benne vendég-galéria, ami nagyon otthonos. Ide érkeztünk kedd éjjel, kicsit még elkavarodtunk a városban este a ronchamp-i kirándulás után, de végül leraktam a kocsit a lakás ablaka alatt, mi is, ő is jól érezzük magunkat már két napja egymás nélkül (de egymás közelében...). Remélem este beindul, az indítómotor kábele úgy látszik így marad, a szerelők mind vakáción vannak. Nem baj, tegnap vettünk az áruházban gumikesztyűt, szorítót és egyéb szerszámokat, bárhol nem indulna, gond nélkül megbütykölöm!

Visszatérve rendezettebb idősíkok szerint a történethez, szerdán és csütörtökön is Lyonnal ismerkedtünk,, főleg én, aki először van itt. Az idő az egyetlen dolog, ami most nem kitűnő, néha esik, és a 20 fokot csak ritkán éri el, de mi már tudjuk, a 40 fok semmivel sem lenne jobb. Amúgy Lyonba még kétszer visszatérünk majd, lesz blogbejegyzés még róla, inkább csak az első benyomásaimat írom le most. Lyon nem kicsi, cserébe változatos város. mi egy dombon lakunk, lent a Saone és Rhone között van egy sziget, az a pesties belváros, a Saone másik partján meg egy domb alján húzódik a középkori város, szűk és magas utcáival és udvaraival, lépcsőtornyaival, gótikus katedrálisával.

Aztán felmentünk egy sikló-metróval ezen a dombon, és ott van egy száz éve épült templom, ami mindenhonnan látszik, cserébe nagyon eklektikus, igazi neo-gótikus-bizánci-reneszánsz-barokk épület. De van a templomtér és a kripta között üveglift, amit az egyik oldalsó oltár helyén csináltak, és az nagyon vicces. Mellette van egy mini Eiffel torony, és azon a hegyen még római színház és egyéb érdekességek – de ezeket pár hét múlva nézzük meg majd

Ha visszatértünk, kiváltunk biciklis kártyákat, amivel a városban elhelyezett 3000 biciklit lehet ingyen használni. nagyon kifinomult rendszer, bicikli-állomások vannak, innen kell elvenni és ide visszahozni a bicikliket, van vagy 300 ilyen hely.

A tömegközlekedés struktúrája amúgy is nagyban megmutatja egy város élhetőségét. A franciák szeretik a vicces eszközöket, Nancy egysínű gumikerekes villamosa után itt van fogaskerekű-metró és sikló rendszerű metró is. Sok rövid metrójuk van, egy jeggyel többször át is lehet szállni. A felszínen trolik és villamosok vannak a buszok mellett. Viszont a bicikli-állomások és a sok bicikli ellenére kevés a bicikli-út, inkább az utakon hajtanak, nem úgy, mint Münchenben.

Amúgy jól élünk itt is. Tegnap este húst sütöttünk salátával, ma reggelire lazacot ettünk (na jó, 13 órakor). Sajtokat, finom péksütiket veszünk, gyümölcsöt... Gigiékkel szerda este lementünk az operához egy jazz-koncertre. Elég jó volt, mustszerű szűretlen borféleséget ittunk, és élveztük a zenét, amit rajtunk kívül talán csak a mellettünk ülő fekete család élvezett jobban. Hihetetlen milyen ritmusérzékük van, a pici gyerek is úgy dobolt, mint a profi jazz-dobos (Stompin' Whites volt a zenekar, amely New Orleans-i funkot játszott). Amúgy sok itt a fekete, és még több az arab, ez igaz. Az arab nők sokszor fedett fővel, kendőkben, néha teljesen eltakart arccal járnak. Én mégsem érzékelek feszültséget, fiatalokat látok teljesen vegyes bőrszínű bandákban, az áruházban fekete és fehér pénztárosok is vannak, minden mindenhol vegyes, és nekem ez egybemosódik a „francia” képzettel. Persze, itt a belvárosban jó ez így. Mesélik, hogy vannak durva városrészek, de oda mi nem jutottunk még el. Van hely, ahová nem visz ki a taxi!!! Na majd figyelek.
Na mára ennyi, készülődünk az útra, Fenouillet majd Nizza vár.
Addig is több képet Lyonról itt:
>>Lyon képek<<
Viszont most vagyok bajban a technikával ám! A Flickr nagyon jó, oda töltjük fel a válogatott képeinket. Nem lehet sokat, mert havonta csak 100Mb-t enged, de sebaj, legalább jobban megszűrjük a fotókat. Na de ma jött a nagy hülyeség! Foto Set-ből csak hármat enged csinálni, ami München, Nancy és Ronchamp révén már ki is merült. Most mi lesz? majd 30 dollárt nem költenék szuper Flickr tagságra, azzal lehetne bármennyit bármiből. Valakinek van valami megoldási javaslata? A Lyon képek már csak ömlesztve vannak, ohhh....

Addig is itt egy szép kép Juditról:

Na sziasztok egy hét múlva!!!

1. hét - 1411. km - Ronchamp

DSCF0701, originally uploaded by J@B travel.

Itt van az igazi, az egyetlen, a legcsodálatosabb...

-->rengeteg fotó Ronchampról<--

1. hét - 1242. km - Nancy - irr

DSCF0570, originally uploaded by J@B travel.

Judit annyira örül hogy csak nyaralni kell, hogy kifelejtette postjából az irr-t. Nancyban csak egy jelentősebb mai épülettel találkoztunk, ez egy rehabilitációs központ, az irr (Brunet Saunier építésziroda). Két szintnyi fekete lábakon áll egy szintnyi hullámosított acéllemezburkolat, és e felett még valami szint, ami sokat ront az egészen. Az épület átmegy a csatorna felett is, majd a túlparton folytatódik. Nem rossz amúgy. Eléggé lefotóztam, de most inkább nem töltöm fel ezeket a képeket, akit érdekel, majd otthon...

Bálint

1. hét - 1242. km - Nancy

Azaz elindultunk Nancy felé, egyelőre. Átautóztunk egy csomó bajor falun, hogy kikerüljük az állítólagos autópálya-építkezés okozta dugót, aztán amikor végre ráléptünk volna a gázpedálra, belefutottunk egy baleset okozta dugóba. Cool. Aztán majdnem a határig mindenhol korlátozások voltak, holmi pszeudo-építkezésekre való hivatkozással. Egyszóval a német autópálya ezen szakasza kb. megfelelt a nyári budapesti közutaknak.



Azért valamikor este 8 körül megérkeztünk Nancyba, Etiennehez, és rögtön nekiálltunk barbekjúzni a teraszon, amiről egy kis folyót és a hegyeket látni. Bálint elkezdett ismerkedni a francia étkezsi szokásokkal: aperitif - ami most fehér borból, pisztáciából, egyéb sós dolgokból állt - majd főfogás - marhahús és grillezett zöldségek - majd sajtok - nem sorolom...:) - majd megdézsmáltuk a l'ile de réunion-ról származó rumkészletet.
Elég jó hangulatunk lett, úgyhogy elsétáltunk az első városfalig, aminek a tetején van egy kert - persze elzárva - és belógtunk némi sör társaságában. Igen, jól olvassátok, Bálint kezd megismerkedni a sör szó valódi jelentésével, ami NEM a nálunk kapható ízvilágot takarja...



Másnap városnézés, persze késői kelés és kiadós reggeli után. A francia reggelink is tipikus volt: croissant-ok, mindenféle, baguette, lekvárok, sajtok, kávé-tea-gyümölcslé. A városról nehéz lesz írnom, mert már többször voltam itt, így nem tudnám megmondani, mi volt most az újdonság. Nancy az Alsace-Lorrain (Elzász - Lotharingia)régió egyik központja, egy Metz nevű városal vetélkedik folyamatosan. Ez a régió egy átmenet Fo és No között, részben történelmének köszönhetően. Nancy tipikus középkori eredetű város, girbegurba és állandóan kettéágazó utcákkal. Valamikor egy francia király épített itt palotát, az egész, nem éppen legális úton szerzett pénzét beleölve a dologba. Rengeteg városfal volt, árkok, minden, ami az erődítéshez kell. Ebből csak a sok kapu maradt meg.



A belváros három részből áll: a középkori mag, kisebb, régi házakkal, a palota és az azt övező klasszikusan francia terek, illetve a később épült, nagyobb épületek alkotta városközpont. Ez valamikor csodaszép, szecessziós épületekből állt, amik közül sajnos kevés élte túl a huszadik századot. A várost egy folyó és egy hajózható csatorna szeli hol két, hol három részre. Ezek mentén elég nagy a változás: a régi ipari épületeket sorra bontják, vagy átalakítják, helyükre lakóparkok, kulturális intézmények kerülnek. A csatornán sok a lakóhajó, és máig szállítanak hajókkal búzát a közeli malmokba.



A közlekedésről annyit, hogy aki szidalmazza a mi Combinoinkat, az nem hallott még az itteni villamosokról... A városban igazából egy egy sínen közlekedő trolibusz fut. Van egy sín, hogy ne trolibusznak, hanem villamosnak hívják - mert az olyan ciki állítólag egy városnak - de ezen kívül sima gumikerekek viszik a járművet, és olyan az áramszedője, mint egy trolinak. Rengeteg hibája van, állandóan elromlik. Legenda-e vagy sem, de úgy rakták le a sínt, hogy a szembejövő járművek leverték egymás tükrét. És beáznak, ha esik az eső. Szóval...



Láttuk a város bolondját is, egy öreg bácsi, aki állandóan a várost járja, közben hadonászva kiabálja a híreket.
Kicsit elromlott az idő estére, de sebaj, nekiálltunk főzni, közben aperitif. Bálint marhapörköltet főzött, én meg galuskát hozzá. Kicsit túl erős lett, de egyébként isteni.
Másnap reggeli után, kettő körül elindultunk a városból. Persze csak a benzinkútig jutottunk, ott ugyanis nem sikerült újra beindítani a kocsit...mi persze sejtettük a hiba okát (indulás előtt két nappal jelentkezett a probléma, kiderült, hogy az indító kábele korrodálódott és eltört, de meghegesztették) és szerencsére a sejtés beigazolódott. Irány az első szervíz, ahol kiderül, itt nekünk autó elektromos szervízre van szükségünk, mert ők foglalkoznak ezzel, ami persze zárva volt. Ugyanis a franciáknál a vakáció azt jelenti, hogy augusztusban minden bezár két-három hétre. Előreszaladok, Lyonban sem találtunk autószervízt. Nyitva. Szóval vissza Etiennehez, és a fiúk nekiálltak valamilyen módon összeszorítani a kábeleket. Ideiglenes megoldás, de sikerült elindulnunk. Kedd délután három körül elhagytuk Nancy-t. Köszönet Etienne vendégszeretetének!!! Úticél Lyon.

>>még több fotó Nancyról itt<<