Mint Bálint már említette, mielőtt megkíséreltük volna elérni Monacot és Monte Carlot, elkalandoztunk a hegyekbe, az Alpok francia oldalán, Nizzától északra. Már az üdítő volt, hogy hirtelen elfogyott a tömeg az utakról. Úti célunk két kis falu volt, Peillon és Peille. Mindkettő egy kisebb hegy csúcsán helyezkedik el. Peillon több régi vonást is megőrzött: a legmagasabb ponton a templom és egy kis tér található, ezt veszik körül a sűrűn épített házak. Az utcák szűkek, girbegurbák, és sok a zsákutca. Nem is utcák ezek, hanem lépcsők, rámpák, az autók kényszerűen a falu határán kívül parkoltak. Az alacsony házak miatt elég sok napsütés jut a házak közé. Minden maximálisan be van építve, mégis sok a zöld: ládákban, kaspókban, vagy épp az ablakokból csüngenek lefelé. Az utcákon rajtunk és négy olasz turistán kívül senki nem tartózkodott, mégsem éreztük kihaltnak a helyet.
Peille már nagyobb volt, és északabbra. Több kisebb tere is volt, és a lakosok is kevésbé zárkóztak be. A házak magasabbak, így sötétebbek az utcák. Itt már azért fák is voltak. És a kisebb tereket hasonlóan használták, mint ahogy azt Bálint már Fenouillet esetében leírta.
Mindkét falu szervesen illeszkedik a domborzathoz: Peillon a hegycsúcsot folytatja, míg Peille a vonulatot. Minden kőből van, így a falvakban mászkálva olyan érzés kicsit, mintha a hegy sziklái, ormai között lennénk.
Aztán két nap múlva átautóztunk az Alpok olasz részére, ahol hasonló falvakba ütköztünk. Az első hely Dolceacqua, ami már egy valódi kisváros, de történelmi magja, amit egy folyócska választ el a város többi részétől, úgy épült ki, akár Peillon, a hegytetőn egy várral kiegészülve. Egy régi kőhíd köti össze az újabb részekkel. Persze olaszosan más: a házak jóval magasabbak, így az utcákon járva olyan érzés, mintha a hegy gyomrában lenne az ember. Sokszor az utcákat egész háztömbök hidalják át, barlangszerű járatok alakulnak ki. A napfény csak néhol tud lejutni, olykor hat emelet magasságban egy másfél méteres résen. Ezen kívül minden kicsit összevisszább, kollázsszerűbb.
Kicsit északabbra található Apricale, ami Dolceaquától annyiban különbözött, hogy az egész kisváros a hegyen volt. Itt azonban már látható volt ezen helyek problémája is. A központ oda tevődött, ahol az autóút felér a hegyre, így közvetlen kapcsolatba kerül a városkával: itt volt az összes bolt, kocsma, a főtér és az emberek. A városka egy jelentősebb, középső része azonban kihalt volt: az ott valaha élők nem igazán tudtak mit kezdeni a kocsijukkal.
Peillonban ez nem volt gond, mert a méretéből következően a falu aljában hagyhatták a kocsit, és nem kellett sokat gyalogolni. Dolceaqua régi része sem kicsi, de mivel közel van a tengerhez és hídja, folyója és vára miatt nagyon festői, nyaralónak használják a kiüresedett lakásokat.
Peille is nagyobb volt, de a hegyvonulatot követő szerkezet miatt a szűk részek végig egyenletes távolságban maradtak az autóúttól. Apricale viszont nagy alapterületű, a középső eredeti mag pedig annyira beépült, hogy a kevés fény és a körülményes megközelítés miatt a lakók többsége otthagyta. Vagy fél óráig bolyongtunk benne, és emberi hangot nem hallottunk, kitört ablakok, elhagyott házak mindenfelé, igazi szellemvároska – aztán hirtelen kijutottunk a térre, ami megtelt fénnyel, hangzavarral, emberekkel.
Ha nem a hegyekben autóztunk, vagy nem a dugóban álltunk, akkor strandoltunk. A Cote d'Azure elég változatos partszakasz, homokostól sziklásig mindenféle strand található errefelé. A homokos a legnépszerűbb, azaz mi ki is hagytuk. Viszont felfedeztük helyette a Corniche de l'Esterelle-t, ezen belül is a Cap Roux környékét.
A tengerpart itt meredek, vörös sziklafalakból áll, ezek alján vannak kisebb, kavicsos strandok, amelyeket elég nehézkes megközelíteni. Emiatt csak a vállalkozóbb kedvűek és a szerelmespárok látogatják főleg. Meg persze a könnyűbúvárok. Sajnáltuk is, hogy megfeledkeztünk az úszószemüvegekről...A víz ugyanis gyönyörű tiszta, mint a képeken láthatjátok, és hát nehéz visszaadni azt a fantasztikus látványt, amit a mély türkizkék tenger és a vörös sziklák nyújtanak így együtt. Ha az ember igazán jó strandot akar kifogni, ahol alig vannak, akkor kicsit mindig arrébb kell mászni valamelyik irányban, keresztül a sziklákon, és nagyon bájos kis helyekre lehet lelni. Pár óráig nyugi van, aztán persze egyre többen fedezik fel a „kis sarkot” - ilyenkor érdemes továbbállni.
Képeinket mostantól minden eddiginél nagyobb mennyiségben lehet nézegetni, mert a sok kísérletezés után megadtuk magunkat, és kifizettünk több mint 4000 Ft-ot a Flickr egy éves előfizetéséért. Ha már így történt, mindenki nézegesse behatóan a csoportokba rendezett képeinket, amelyek mindegyike megtalálható itt.
-->Judit és Bálint képei<--
A kis falvakról sok kép itt látható:
A strandokról meg a Nizzai képekkel együtt itt:
1 megjegyzés:
mivel nem lehet névtelenül írni, szereztem egy felhasználónevet :) nehogy azt mondjátok, hogy nem írtam :P kedvenc itthoni híremről meg úgyis ment sms... ha elakadtok valahol emberi távolságon belül hazafele, szóljatok, kimegyünk a suzival, és bevontatunk titeket :)))sok puszi ildus
Megjegyzés küldése